Essity4307_Desktop

A babahányás kiváltó okai

Tízből kilenc baba szokott hányni túlevés miatt – ki többet, ki kevesebbet. Épp ezért nincs abban semmi különös, ha evés után visszabukik egy kis tej, ilyenkor a kicsi egyszerűen többet szeretett volna enni, mint amit az apró gyomra képes lett volna egyszerre megemészteni. Viszont ha a hányással egy időben hőemelkedés, láz vagy hasmenés is fellép, azonnal irány az orvosi rendelő! Ha szeretnél még többet tudni a babahányás hátteréről, leggyakoribb kiváltó okairól, olvasd el a teljes cikket!

A babahányás hátterében: a három leggyakoribb kiváltó ok

A kisbabák életében mindennapos és teljesen normális történés, hogy az etetés után visszahánynak egy keveset a tejből vagy a tápszerből. A jelenséget az orvostudomány bukásnak is nevezi. A csecsemők nyelőcső és gyomor közötti záróizma ekkor még igencsak gyenge, így nem meglepő, hogy evés közben vagy után valamennyi ételtől “megszabadulnak”. Ha minden a terv szerint halad, nagyobb korban – amikor a kicsi már szilárd ételt is kap –, a bukás nagy valószínűséggel megszűnik.

Babahányás esetén komolyabb problémáról akkor beszélhetünk, hogyha:

  • egyéb tünetek is jelentkeznek (láz és/vagy hasmenés),
  • sokszor és nagy mennyiségben jön vissza a táplálék (ez lehet a reflux tünete, hasi ultrahanggal tudják diagnosztizálni),
  • elszíneződött – sárga vagy zöld hányást –, vagy visszatérő hányást tapasztalsz a gyermeknél.

1) Mohóság

Ahogyan azt az eddigiek során is említettük, a baba a szoptatás vagy a tápszeres etetés után is hányhat, többnyire akkor, amikor többet evett a kelleténél. Emellett az is gyakran előfordul, hogy a kicsi nagyon éhes, ezért mohón eszik, és mindeközben sok levegőt benyel. A felesleg mindkét esetben büfi vagy csuklás kíséretében távozik. Ha azt tapasztalod, hogy túl sokat hány a pici, akkor néhány figyelmességgel csökkentheted a kellemetlenségek gyakoriságát – mutatjuk hogyan:

  • Az etetés alatt tarts több szünetet, hogy a baba tudjon büfizni!
  • Közvetlenül etetés után hagyd pihenni a kicsit, ne mozgasd!
  • Csökkentsd az ételmennyiséget, de kizárólag úgy, hogy az etetések számát megnöveled!
  • Ha szoptatsz, etetés előtt fejjél le egy kis tejet! Így lassabban fog jönni a tej, és a baba nem tud habzsolni.
  • Ha tápszeres a baba, keress olyan cumisüveget, aminek a tetején kisebb a lyuk!
  • A kicsit félig ülő pózban, és ne fektetve etesd!
  • Ha a gyereknél éjszakai hányást tapasztalsz, lehet, hogy kevesebbet kell ennie. Ilyenkor is segít, hogyha az alvás előtti ételadagot csökkented.

2) Babahányás betegség miatt

A babahányást számos betegség és fertőzés is okozhatja. Ha ilyen jellegű problémáról van szó, akkor a legárulkodóbb tünet általában a lázas állapot. Ebben az esetben azonnal orvos segítségét kell kérni a pontos kórkép felállításához, ugyanis a szamárköhögéstől kezdve egészen az agyhártyagyulladásig, igencsak komoly megbetegedések állhatnak a hányás hátterében. Természetesen ilyenkor egyéb árulkodó jelek is vannak, mint például az étel elutasítása vagy a túlzott fáradékonyság.

Emellett a hányás gyakori kiváltó oka lehet még a gyomorrontás, a megfázás, a fülgyulladás vagy a húgyúti fertőzés, tápszeres babáknál pedig a gyomor-bélhurut is. Utóbbi az emésztőrendszer megfertőződését jelenti, ami a hányás mellett hasmenéssel és magas lázzal is együtt jár. Ezen kívül a hányás tünete lehet a gyomorkapu-szűkületnek is, amit a legkönnyebben úgy lehet felismerni, hogy a kicsi az első hónapokban minden etetés után hány, és mindeközben nagyon éhes marad.

Összességében tehát, hogyha a hányás mellett egyéb tüneteket és rendellenességeket is tapasztalsz (a kicsi nehezen kakil, lefogyott, fáradékonyabbá vált stb.) azonnal látogassatok el egy orvosi rendelőbe! Fontos, hogy az ilyen helyzeteket a legnagyobb körültekintés mellett kezeld, mert a felsorolt betegségek között némelyik csak műtét útján vagy kizárólag megfelelő kezelés mellett gyógyítható.

A vírusos hányás-hasmenés kezelése gyermekeknél

Amikor a baba egy vírusos hányás-hasmenéses betegségben szenved, nagyon fontos, hogy az orvosi segítség mellett Te is figyeld az állapotát! A kiszáradás veszélye ilyenkor szerfelett magas, aminek elkerüléséhez elengedhetetlen a folyadék állandó pótlása. Hányás után nehéz eldönteni, hogy mit egyen a gyerek – főleg ha még pici babáról van szó –, de szerencsére a glükózoldat vagy a gyógyszertárakban beszerezhető kiszáradás elleni por mind a szoptatott, mind a tápszeres csecsemők esetén megoldást jelenthet. Bármelyik is számodra a szimpatikusabb lehetőség, az alkalmazásuk előtt konzultálj a gyermekorvossal vagy a védőnővel!

3) Allergia

Ha a baba a tápszerre vagy kására való átálláskor kezdi a rendszeres hányást, könnyen lehet, hogy allergiás a tehéntejben lévő fehérjére. (Fontos megjegyezni, hogy a tejfehérje-allergia nem egyenlő a laktózintoleranciával.) A csecsemők 2 %-nak van tejfehérje-allergiája, aminek a hányás a leggyakoribb tünete. A szerencsésebbek 2-4 éves korukban kinövik, de vannak olyanok is, akiknek emiatt felnőttként is oda kell figyelniük az étkezési szokásaikra. Egy szó mint száz, ha a babának gyomorbántalmai vannak, és emellett a súlya is csökken a szilárd ételre való áttéréskor, mindenképp vizsgáltasd ki, hogy allergiás-e a gluténra vagy valamilyen más összetevőre!

A babahányás mindennapos jelenség

Ahogyan azt láthatod a babahányásnak csak speciális esetben kell jelentőséget tulajdonítani, de ha megállás nélkül aggódsz, akkor az lesz a legjobb, hogyha azonnal szakmai véleményt kérsz. A bukás gyakoriságának csökkentéséhez, bátran kövesd a korábban felsorolt tanácsainkat, komolyabb probléma esetén viszont csak orvosi javaslatra adj a gyereknek hányás elleni gyógyszert!

A megbetegedések elkerülése érdekében, figyelj oda a higiénia állandó fenntartására is, például a szappannal történő gyakori kézmosásra. Ennek jelentőségére azoknak is hívd fel a figyelmét, akik sokszor találkoznak és érintkeznek a kisbabáddal. Egy ilyen egyszerű figyelmességgel máris könnyebben nyomon tudod követni, hogy a babahányás csak a “rutin része” vagy egy fertőzéses megbetegedés tünete.

Oszd meg a cikket

Cikkek, amelyek érdekesek lehetnek számodra.