Szeparációs szorongás

Előfordult már veled, hogy amint kiléptél a szobaajtón, a gyereked szívettépő, eszeveszett ordításban tört ki? Ez nem más, mint a szeparációs szorongás első jele. A legtöbb kisbabánál hat-hét hónapos korban kezdődik és egészen a totyogós korszakig eltarthat. Az is előfordul, hogy a szeparációs szorongás 12-18 hónapos korban jelentkezik és a második életév táján marad el.
A szeparációs szorongást befolyásolja a gyermek személyisége. Egyes gyerekek rendkívül fájdalmasan élik meg ezt az időszakot, míg mások viszonylag könnyedén veszik az akadályokat.

Annak ellenére, hogy a baba növekszik és fejlődik, úgy tűnik, egyre nagyobb szüksége van rád. Minden szuper, amíg a közelben vagy, de amint eltűnsz a láthatárról, máris itt a világvége. A kicsi azt gondolja: ha nem lát, akkor megszűnsz létezni – ez pedig finoman szólva is nyomasztó érzés lehet, valljuk be. De nyugalom: ártani nem árt a gyereknek. Egyszerűen vannak olyan helyzetek, amikor anyának át kell mennie a másik szobába, mert ott van dolga és kész.

Ha nálatok már felütötte a fejét ez a probléma, érdemes bevetned egyet-kettőt az alábbi praktikák közül:

• Folyamatosan beszélj a gyerekhez, amíg látótávolságon kívül vagy.
• Rendszeresen bújócskázzatok.
• Ne csinálj nagy ügyet a gyerek szorongásából. Nyugtasd meg a kicsit, hogy gond egy szál se. Elvégre tényleg nincs semmi baj. Átmész egy másik szobába, aztán visszajössz, ennyi. Teljesen normális dolog, hogy anya vagy apa eltűnik néha egy időre, de aztán mindig visszajönnek.
• Igyekezz nyugalmat és biztonságot sugározni. Viselkedj természetesen – hiszen nincs veszély!
• A különösen szorongós napokon halmozd el a gyereket szeretettel, öleléssel, nyugtatgasd és bátorítsd sokat!
• Ha azt szeretné, engedd meg a gyereknek, hogy árnyékként kövessen mindenhová.
• Bátorítsd a kicsit egy-egy mosollyal, ha távolabb megy tőled! Biztasd arra, hogy fedezze fel a környezetét – de soha ne erőltesd! A felfedezés közben se menj viszont messzire. Hiszen akkor kerek igazán a világ, ha anya a közelben van!