first_midwife_image

Az első látogatás a védőnőnél

A védőnő a jövőben az egyik legfontosabb személy lesz az életedben. Ő kíséri figyelemmel mostantól az állapotodat, és ő felelős a benned felmerülő kérdések szakszerű megválaszolásáért is.

Az első, várva várt látogatásnak a védőnőnél nagyjából a terhesség XX. hétében kell megtörténnie. Meglátod: ez az esemény elképesztően valóságossá tesz mindent…

Menjetek ketten!

Jól teszed, ha az első vizitre magaddal viszed a párodat is.

A védőnővel folytatott beszélgetés főként az általános közérzetedről fog szólni, illetve arról, hogyan viszonyultok ahhoz, hogy szülők lesztek. A szakember kérdezni fog a körülményeidről, illetve arról, hogyan élsz, mint leendő anyuka. Arról is elbeszélget majd veled, hogyan óvod leendő gyermeked egészségét és mit teszel annak érdekében, hogy megfelelő ütemben fejlődjön a baba.

Kérdezz bátran!

Ne habozz: mindent kérdezz meg a védőnőtől, ami csak foglalkoztat! Sok pár rögtön kérdéslistával érkezik, nehogy kimaradjon valami – ezt a módszert ti is bevethetitek.

A vizsgálat során a védőnő megméri a kismama súlyát és vérnyomását, majd vizeletvizsgálatra is sor kerül. A 28. hét után megbecsüli a baba súlyát és a méhben felvett testhelyzetét.

Sok védőnő telefonos fogadóórákat tart, hogy az időközben felmerült kérdéseidre is hamar választ kaphass.

Hogyha pedig a leendő apuka szeretne pár percet négyszemközt beszélni vele, csak kérned kell.

Te miket kérdeztél a védőnőtől? Mondd el nekünk!

Oszd meg a cikket

Cikkek, amelyek érdekesek lehetnek számodra.