partner_pregnant_image

Az apává válás útján: társ a terhesség alatt, társ a mindennapokban

Egy gyermek érkezése az édesanyák mellett az apukák számára is ugyanannyira meghatározó időszak, ami tele van az ismeretlen összes csodájával, kihívásával és nehézségével. Az apává válás folyamata már a kicsi születése előtt megkezdődik, amikor a férfi elfogadja az új szerepkörét, felkészül a babával való közös életre. Ez a periódus mondhatni akkor tekinthető “sikeresnek”, hogyha a kismama (később édesanya) úgy érzi, hogy párja minden szempontból mellette állt a várandósság, a szülés, és a szülés utáni percekben.

Ha leendő apukaként Téged is foglalkoztat, hogy hogyan tudsz állandó támaszt nyújtani kedvesednek, vagy érdekel, hogy milyen apró figyelmességekkel és lépésekkel tudsz igazi társsá válni a másik számára, olvass tovább!

Az új szerepkör pszichológiai háttere

A legfrissebb pszichológiai kutatások szerint, az édesapák ugyanolyan belső lelki folyamatokat élnek át, mint az édesanyák. Habár a kicsit nem ők hordják a szívük alatt, mégis próbálnak a csoda részévé válni, kifejezni elkötelezettségüket az új szerepkör felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy a kismamánál fellépő hormonális változások hatására ugyanolyan szélsőséges érzelmekkel küzködhetnek – legfőképp a várandósság első időszakában, illetve a harmadik trimeszter kezdetén.

Emellett több kutatás eredménye azt is bebizonyította, hogy a szülés utáni szomorúság (baby blues) vagy depresszió jelei az apukáknál is jelentkezhetnek, hiszen egy őszinte, bizalmas, értő kapcsolatban a két fél hangulata és állapota kölcsönhatásban van egymással. Egy szó mint száz, anyává válni és apává válni, illetve anyának lenni és apának lenni épp ugyanazokkal a lélektani folyamatokkal jár együtt.

Társ a terhességben, avagy az apukává válás folyamata

A szülővé váláshoz gyakran olyan érzelmi kihívások társulnak, amik egyszerre hatnak az apa és az anya személyiségfejlődésére és a párkapcsolatra. Nem meglepő, hiszen amíg az édesanya már a 9 hónap alatt is ki van téve a babavárás fizikai és mentális nehézségeinek, addig az édesapa lelkében is nagy csaták zajlanak – szüntelenül azon dolgozik, hogy megteremtse az egyensúlyt az új szerepkör és az egzisztencia fenntartásával járó feladatok között.

Ha leendő apukaként Te is így érzel, tudd, hogy pótolhatatlan vagy, és a párodnak lelki támaszként igazán csak rád van szüksége! Döntő szereppel bírsz, hiszen azzal, hogy árgus szemekkel figyeled a másik kívánságait, és segítő jobbként minden problémára megoldást keresel, nyugalmat biztosítasz a kismama és a benne fejlődő élet számára is. Sok édesanya vallotta már, hogy képtelen lett volna boldogulni a társa segítsége nélkül. Így, ha minél többet dolgozol azon, hogy a gyermekvárás, majd –nevelés pillanatai közös élménnyé váljanak, annál szebb utat fogtok bejárni egy családként.

10+1 tipp apukák számára

Szeretnéd a várandós időszakot is közös élménnyé varázsolni? Akkor görgesd végig a témában adott tanácsainkat, és válaszd ki azokat, amik a legközelebb állnak hozzád! Mind mások vagyunk, így a szükségleteink is különbözőek, de ettől még reméljük, hogy a további bekezdésekben találsz némi inspirációt és segítséget az előttetek álló úthoz!

1) Legyél jelen a legelső perctől kezdve!

Vannak nők, akik addig nem beszélnek a terhességükről, amíg arról teljes mértékben nem tudtak megbizonyosodni, de ha a Te párod úgy döntött, minden részletbe beavat, legyél mellette az első perctől kezdve! Fogd meg a kezét, vásároljátok meg együtt a terhességi tesztet, és osztozzatok a pillanaton! Még ha a fizikai teherből nem is fogod tudni kivenni a részed, ezekkel a lépésekkel eléred, hogy már az első trimeszter percei is minden szempontból közösen teljenek – szép első felvonása lesz az életetek új fejezetének!

2) Viszonyulj és alkalmazkodj!

Rengeteget számít a kismamának, ha nem érzi úgy, hogy a 9 hónap alatt csak neki kell nélkülöznie. Bátran kérdezz rá, hogy mik azok a dolgok, amiknek örülne, hogyha nálad is parkolópályára kerülnének! Ha pedig sikerült idáig eljutotnotok, akkor már azt is érdemes átbeszélnetek, hogy vannak-e olyan szokásaid, amiket a hormonok játéka miatt most nehezebben tolerál.

Az őszinte gondolatok és érzések megosztása a legjobb módszer arra, hogy a várandósság legkiszámíthatatlanabb pillanataiban is nyugodtak tudjatok maradni, és támogatni tudjátok egymást. Fontos megjegyezni, hogy ez nem kizárólag az anyuka privilégiuma, fordított esetben Te is mindig mondd el, hogy mire van szükséged, vagy épp, mi bánt.

3) Legyél aktív résztvevője a kivizsgálásoknak!

A terhességet az ultrahangos vizsgálat tudja egyértelműen bizonyítani. A magzatról készített első kép megtekintése egy olyan csodálatos pillanat, ami rengeteg érzelmet képes kiváltani, ezért jó, hogyha a részese vagy. Azt javasoljuk, hogy a legelső kivizsgálástól kezdve az utolsóig, amennyin csak tudsz, legyél ott a párod mellett. Ilyenkor ne csak a kísérő szerepét töltsd be, de próbálj aktívan jelen lenni: kérdezz, érdeklődj, hiszen ez is az apává válás fontos része!

4) Tájékozódj a várandósság időszakáról!

Ahhoz, hogy a várandósság alatt minél jobban meg tudd érteni a kismama kéréseit – esetleges hangulatingadozásait –, jó, hogyha még időben utánajársz, hogy a hormonváltozás mit képes kiváltani az anyukából. Tájékozódj és tanulj, mert így biztosan könnyebben át tudsz majd siklani az olyan helyzeteken, amiket más esetben magadra vennél! Ha már pontosan látod, hogy mi zajlik a háttérben, a pároddal való együttműködés is sokkal gördülékenyebb lesz.

5) Kapcsolódj be a szülőségről szóló beszélgetésekbe!

A környezet számára az anyuka pocakja fog árulkodni a terhességről, ezért a gyermekvárással kapcsolatos kérdéseket a legtöbben biztos, hogy a kismamához intézik majd. Ilyenkor úgy érezheted, hogy kihagynak Téged, pedig csak annyiról van szó, hogy másoknak ez tűnik evidensnek. A feladatod tehát nem más, minthogy apukaként Te is bátran bekapcsolódj a beszélgetésbe, ezzel tisztázva, hogy aktívan részt veszel a szülővé válás folyamatában.

6) Vállald az érzéseid!

A kommunikáció fontosságáról már ejtettünk néhány szót, azonban nem lehet elégszer kihangsúlyozni. A babavárás időszaka egy érzelmi hullámvasút: egyszerre kell alkalmazkodni az új helyzethez, felkészülni a szülővé válásra, megteremteni egy anyagi biztonságot. Ezeknek a feldolgozása már külön-külön is nagy lelki erőfeszítést igényel, nem még egyben. 

Ahhoz, hogy az új szerepkör elfogadása ne egy lelki teherként csapódjon le benned, fontos, hogy minden esetben kimondd, hogy milyen érzésekkel küzdesz nap mint nap. Ha idővel azt veszed észre, hogy a nyugtalanságod már túlmutat egy ideiglenes állapoton, érdemes pszichológus szakember segítségét kérni, illetve elgondolkodni egy dúla alkalmazásán.

7) Beszélgess más leendő szülőkkel!

Amikor az apává válás belső szorongást vált ki belőled – mert például félsz attól, hogy hogyan leszel képes ellátni a családod –, sokat segít, ha olyan barátokkal és ismerősökkel beszélgetsz, akik hasonló élethelyzetben vannak. Ha a szeretteid között nincs ilyen, célszerű elgondolkodni egy szülés felkészítő tanfolyam elvégzésén. Ott azonnal olyan közegbe csöppentek a pároddal, ahol félelmek nélkül megoszthatjátok az aggodalmaitokat.

8) Alakíts ki egy esti rutint!

A várandósság idején a kismama gyakran érezheti magát szomorúnak és kétségbeesettnek. Az első számú biztonságot ilyenkor Te jelented, azzal, hogy amikor csak tudsz, jelen vagy. Ebben sokat segíthet egy olyan közös rutin kialakítása, amiben a nap bizonyos óráiban kizárólag rá és a születendő gyermekedre koncentrálsz.

Az esti órák kifejezetten alkalmasak arra, hogy a kedveseddel összebújjatok, beszélgessetek, vagy épp közösen meséljetek a pocakban lakó csöppségnek. Igazi meghitt időt tudtok így együtt tölteni, és ami a legjobb benne, hogyha a kicsi állandóan hallja a hangod, annál könnyebben fogja felismerni, miután megszületett.

9) Gondoljátok végig közösen, hogy milyen szülők szeretnétek lenni!

A szülővé válás kapujában az anyukák és az apukák is sokszor végiggondolják, hogy leendő gyermeküknek milyen gondviselői szeretnének lenni. A legtöbb esetben a saját gyermekkor tapasztalatai jelentik a kiindulási alapot, azaz, hogy ki és mit szeretne pont ugyanúgy, vagy épp ellenkezőleg, teljesen másképp csinálni a saját szüleihez képest.

Ezért a családdá alakulásnak és a bizalmas légkör megteremtésének elengedhetetlen része, hogy mindketten megosszátok egymással saját értékrendeteket, majd a kettő egyvelegéből alkossatok egy egyedi normarendszert. Persze, arra fel kell készülni, hogy semmi nem fog úgy menni, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az elképzeléseitek összeegyeztetésével viszont, legalább egymás közt képesek lesztek harmóniát teremteni, amit később a baba is érzékel majd.

10) Beszélj a pároddal az apás szülés lehetőségéről!

Egy leendő apuka gyakori aggodalma, hogy vajon jó-e, hogyha részt vesz a gyermeke születésén, és, ha igen, akkor végül tud-e majd „helyénvalón” viselkedni. Több kutatásnak köszönhetően azt már tudjuk, hogy az apás szülésnek számtalan pozitív hatása van, de ez még közel sem jelenti azt, hogy a Te társad számára is komfortos lehetőséget jelent.

Tehát, mielőtt önkényesen eldöntenéd, hogy bent leszel a szülőszobán, előbb kérdezd meg a kedvesed, hogy zavarná-e! A szülés egy küzdelmekkel teli – és ha lehet így fogalmazni –, “kiszolgáltatott” állapot, amiben a kismama érezheti úgy, hogy a nőiségén csorba esik. Így azt javasoljuk, hogy ezt a kérdést tisztázzátok már idő előtt, és ha eltér a véleményetek, próbáljatok meg kompromisszumot kötni!

10+1 Legyél figyelmes!

Talán banálisan vagy magától értetődően hangzik, de gyakran a legapróbb dolgok bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Mire gondolunk ezalatt? Ha például a párod nem bír aludni az egyre növekvő pocakja miatt, ajándékozd meg egy kismamapárnával, vagy ha azt látod, hogy egyre nehezebben viseli a fizikai terhelést, masszírozd meg – meglásd, már csak a gesztusérték miatt is jobban fogja érezni magát a bőrében.

A kis lépések hozzák a nagy változásokat

Ahogyan azt a korábbiakból láthatod, a szülőség felé vezető úton az első számú biztonságot mindig a másik jelenti majd. Pont ezért olyan fontos, hogy bármit képesek legyetek megbeszélni egymás között, még azt is, amit magatoknak is nehezen vallanátok be. A felsorolt módszerekkel kis lépésekben haladtok majd előre, de amikor visszatekintetek, látni fogjátok, hogy mekkora változást tudtatok elérni velük – hidd el, a felismerés pillanatában minden befektetett energia megtérül majd!

Oszd meg a cikket

Cikkek, amelyek érdekesek lehetnek számodra.