Ebben az életkorban szinte minden gyerek verekszik, illetve lökdösi vagy ütögeti játszótársait. Persze pusztán attól, hogy tisztában vagy vele, mennyire általános ez a viselkedés, még nem lesz könnyebb kezelned azokat a helyzeteket, amikor éppen a te gyereked bánt másokat. Szülőként szörnyű ezt átélni. Segíthet, ha megfigyeled, miért verekszenek a gyerekek, illetve ha van pár következetes módszered annak megakadályozására, hogy ez még egyszer előforduljon.
Miért verekszik a gyerekem?
A gyerekek többnyire azért ütik meg egymást, mert nem ismernek más problémamegoldó vagy kommunikációs módszert igényeik kifejezésére.
Mások bántása egy lehetséges módszer annak elérésére, hogy a gyermek megkapja, amit akar – például azt a játékot, amivel éppen játszanak. Másrészt a gyerekekre úgy is ráragadhat ez a csúnya szokás, hogy más verekedő gyerekeket látnak vagy neadjisten saját szüleik vitáit kell végignézniük.
Vége a verekedésnek!
Ha csemetédnek sikerül mások bántalmazása révén elérni, amit akar, akkor természetesen nagyobb a valószínűsége, hogy nem változtat magatartásán. A gyerekeknek azonban meg kell tanulniuk, hogyan jöhetnek ki másokkal és hogyan oldhatják meg problémáikat elfogadó, erőszakmentes módszerekkel.
Tanácsaink:
- Játsszatok többet. Csak úgy lehet megtanulni együttműködően játszani, ha a gyermek sokat játszik más gyerekekkel. Maradj a közelben és dicsérd meg csemetédet, ha szépen játszik, nem irigykedik és együttműködik a többiekkel.
- Beszélgessetek sokat. Fogalmazz meg pár szabályt, amelyeket a gyereknek be kell tartania, amikor másokkal játszik. Beszéljétek meg ezeket a szabályokat! Mondd el a lurkónak, milyen viselkedést szeretnél látni tőle és hozz rá példákat is. Mondjuk: ne sajátítsa ki magának a játékokat, legyen kedves a többiekkel és felejtse el az ütögetést meg a rugdosást.
- Okosan válassz játékokat. Most olyan tevékenységekre van szükség, amelyeknek segítségével jószívűbbé és együttműködőbbé válhat csemetéd, továbbá fejlődhet igazságérzete. Ilyenek a labda- és a társasjátékok. Játsszatok ilyesmiket!
- Tegyél érte, hogy csemetéd ügyesebbé váljon! Lépj közbe és segíts gyermekednek megoldani a problémát – még mielőtt tettlegességig fajulna a dolog. Még az idősebb gyerekeknek is gondot okoz néha, hogy megtalálják a megfelelő szavakat. Ilyenkor nyugodtan add csemetéd szájába őket. Például: „Mondd azt, hogy ’Te már voltál, most én jövök.’” Amikor kicsiknek magyarázol a problémamegoldásról, kérdezd meg őket, mi a gond és melyik gyerek mit szeretne, majd mondd el, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy mindegyiküknek jó legyen.
Neked is vannak bevált praktikáid? Oszd meg velünk őket!
close
Verekedő gyerekek
Nem szokatlan, ha egy kisgyerek oda-odacsap, de szerencsére megelőzhető, hogy a verekedés szokássá váljon.