Babák alvási szokásai 4-6 hónapos korban

A babák 4 hónapos koruk körül már képesek különbséget tenni a nappal és az éjszaka között. Ez gyakran azt jelenti, hogy éjszaka hosszabb ideig alszanak, nappal pedig inkább több, rövidebb szundira van szükségük. Ugyanakkor minden baba más, és az alvási szokásaik is eltérők lehetnek.

Egy 4 hónapos babának sok alvásra van szüksége, körülbelül napi 15–18 órára. Az alvási mintázat azonban gyakran változhat, akár hétről hétre is. Idővel azt is észreveheted, hogy a babád egyre tudatosabbá válik: érzékeli, hogy hol alszik és mire van szüksége az elalváshoz. Fontos megemlíteni azt is, hogy ebben az időszakban a legtöbb baba már egyre többet mocorog, ezért érdemes lejjebb állítani a kiságy alját (ha van), vagy más módon csökkenteni a leesés esélyét.

Egy 4 hónapos baba nappali alvása

Bár a baba éjszaka már hosszabb ideig aludhat, napközben továbbra is szüksége van a szundizásra. Sokak fejében megfordult már a gondolat, hogy nappal érdemes lenne minél többet ébren tartani, hátha attól majd jobban és többet alszik este. Ez azonban egy téves elképzelés, hiszen még mindig nagyon kicsi, és szüksége van a napközbeni 3-4 óra alvásra. Ha kimaradnak a nappali szundítások, és túl sokáig marad ébren, az gyakran épp az ellenkező hatást váltja ki: a baba túlfárad, és emiatt még nehezebben alszik el este.

Altatás etetés nélkül

Az első hónapokban  az evés és az alvás szorosan összekapcsolódik. A babák gyakran evés közben alszanak el, és általában az éhség miatt ébrednek fel. Néhány hónap után viszont már nem alszanak el olyan könnyen etetés közben, ezért itt az idő, más altatási módszereket is bevezessünk . Fontos figyelembe venni, hogy a babáknak ebben a korban is nagy igényük van a szülő közelségére az elalváshoz, ezért érdemes első körben például a suttogást, ringatást vagy a lassú hintáztatást kipróbálni. 
Ha nálatok jól működik, hogy a baba mellen vagy cumisüveg használata közben alszik el, nincs szükség arra, hogy ezt megváltoztasd. Itt is, mint a szülőség minden területén, az a fontos, hogy olyan módszert válassz, ami nektek kényelmes és jól bevált.
Körülbelül 4 hónapos kortól a baba már kötődhet egy plüssállathoz vagy rongyihoz (alvókendőhöz), ami segíthet neki az elalvásban. 5–6 hónapos kor körül pedig már sok baba képes álmában is megfordulni, ami csökkenti annak kockázatát, hogy a takaró vagy játék az arcára kerüljön.

Altatási rutin egy 4 hónapos babánál

Ha az első hónapokban még nem volt kialakult rutinotok, most ideje bevezetni. A baba 4–5 hónapos kora körül már képes felismerni és megérteni az ismétlődő mintákat. Érdemes kialakítani egy saját esti rutint, hogy megtanulja mikor jött el az alvás ideje. Például: fürdetés, aztán mese, ének és egy kis közelség (dédelgetés vagy a kedvenc plüsse).
A nappali–éjszakai ritmus kialakítását segítheti, ha nappal természetes fényben vagytok, este pedig sötétebb környezetet teremtesz. Hasznos az is, ha az estéhez nyugodt, csendes tevékenységeket kötsz, míg a játékidőt nappalra hagyod.
Fontos azonban, hogy a kisbabák inkább a saját alvási és étkezési ritmusukat követik, nem pedig az órát. Ha szeretnéd elkerülni a hosszú altatásokat , érdemes inkább a baba jelzéseire és fáradtságára figyelni, mint egy szigorú, percre pontosan beosztott menetrendet tartani.

Meddig van szükség éjszakai etetésre?

Az, hogy meddig igényel egy baba éjszakai etetést, egyénenként nagyon eltérő. Ha egészségesen fejlődik és megfelelően gyarapszik a súlya, általában már képes végigaludni az éjszakát éhség nélkül. Ha jól alszik, nem szükséges felébreszteni etetés miatt.
Ugyanakkor a babák nem csupán az éhségérzet miatt ébredhetnek fel. Az evés ugyanis nemcsak a táplálékot jelenti számukra, hanem közelséget és biztonságot is. Tapasztald ki, hogy mi segít neki visszaaludni, lehet, hogy elég egy kis simogatás vagy a megnyugtató szülői hang.
Ha számodra az éjszakai szoptatás a legegyszerűbb megoldás, nem szükséges abbahagyni. A lényeg, hogy megtaláld, mi működik a családotok számára.
Még egy utolsó tanács: ne alakíts ki új szokásként éjszakai tápszeres etetést. Nemcsak nehéz lesz később elhagyni (éjszaka felkelni és elkészíteni hosszú távon igen kimerítő), hanem ronthatja a baba nappali étvágyát is.
Körülbelül féléves kor körül gyakori, hogy a baba alvása ismét nyugtalanabbá válik, ennek okairól és kezeléséről itt  olvashatsz.