„Mindenórás vagyok!” – mondják a kismamák, akik elérkeztek a 9. hónap végéhez. De vajon miből derül ki, hogy tényleg eljött az idő? A szülés megindulásának biztos jelei között szinte csak egy az, amire valójában támaszkodni lehet, viszont korábban már több minden utalhat arra, hogy a test készülődik a baba világra hozatalára.
Ha Te is a harmadik trimeszterben jársz, fontos, hogy pontosan meg tudd különböztetni a szülés közeledtének, illetve a szülés beindulásának jeleit! Így mentálisan időben fel tudsz készülni életed egyik legmeghatározóbb pillanatára, és a döntéshozások során is határozottabb tudsz maradni.
A várandósság megállapításakor a szakorvos kijelöli a szülés lehetséges időpontját, de valójában nagyon kicsi az esély arra, hogy a baba tényleg ekkor érkezik. A kijelölt dátum inkább csak azért fontos, hogy leendő édesanyaként tudj számolni a gyermeked világra jöttével.
A leggyakoribb esetben a kicsi néhány héttel korábban előbújik – amit jó, hogyha észben tartasz –, és ehhez számítva figyeled a tested jelzéseit. A szülés megindulásának ugyanis vannak korai jelei, amik ugyan még nem adnak okot arra, hogy elindulj a kórházba, de arra mindenképp felhívják a figyelmed, hogy közeledik a várva várt nap, és ideje készülődni!
A szülés megindulásának első jelei között az egyik legtipikusabbak a jósló fájások, amiket a szakemberek a Braxton-Hicks-összehúzódásokként is emlegetnek. Amit érdemes tudni róluk, hogy nagyon hasonlítanak a valódi szülési fájdalomhoz, ezért könnyen megtéveszthetnek.
A legkönnyebben úgy tudod majd megkülönböztetni őket egymástól, hogy amíg a jósló fájások össze-vissza, rendszertelenül jelentkeznek (majd rövid idő után el is múlnak), addig a tényleges méhösszehúzódások ugyanolyan időközönként lépnek fel, miközben gyakoriságuk és erőteljességük egyre fokozódik. A Braxton-Hicks-összehúzódásokra a szülés előtt pár nappal, de több héttel korábban is számíthatsz – nem véletlen a jósló fájás elnevezés.
A baba érkezésének közeledtével a nyákdugó távozása és a méhszáj tágulása is gyakori előjel. A nyákdugó szerepe, hogy a méhszájat elzárja a külvilágtól, ezzel is védve a fejlődő életet az egyes baktériumoktól és fertőzésektől. Távozásának nincs egy konkrét időpontja, a szülés előtti hetek és napok bármelyikén leválhat, de az is megtörténhet, hogy a méhszáj tágulásakor, a vajúdás elején vagy a magzatvíz elfolyásakor hagyja el a testet.
Ahogyan említettük, emellett a méhszáj tágulása is lehet előjel, még akkor is, hogyha valójában ez a folyamat a szülés első fázisát egyaránt lefedi. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a méhszáj tágulása nem feltétlenül csak közvetlen a baba érkezése előtt indulhat meg, hanem már néhány héttel korábban is. Persze, ezt csak a szülészorvosod fogja észrevenni egy rutinellenőrzés alatt, ezért mindig vegyél részt a kontrollvizsgálatokon!
Amikor közeleg a szülés időpontja, a méhnyak változni kezd: elvékonyodik, megrövidül, felpuhul. Ebből Te semmit nem fogsz érezni, ugyanis a folyamatot csak egy hüvelyi vizsgálat során tudják megállapítani. Amikor az orvosod úgy találja, hogy az amúgy 4 cm-es méhnyak hossza 2 cm-re csökkent, már csak pár nap maradt hátra a gyermeked születéséig.
A szülés beindulása előtt az egyik legkellemetlenebb előjel a hasmenés. Sok kismamánál megfigyelhető, hogy a gyermek érkezése előtti napokban a székletük lazábbá válik. Természetesen ennek a problémának számos másik kiváltó oka lehet, de ha a korábban felsorolt előjelekkel együtt lép fel, akkor szinte biztos, hogy hamarosan a kezedben tarthatod a kisbabádat.
Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni a fészekrakó ösztönt is, még akkor is, hogyha az egyik legkevésbé megragadható szülési előjel. Ahogyan az a szókapcsolat nevében is benne van, ilyenkor az anyukák ösztönösen vágnak bele a legkülönfélébb feladatok elvégzésébe, persze, leginkább olyanokéba, amik közvetlenül kapcsolódnak a baba érkezéséhez. Aktívan tesznek-vesznek, a babaszobát rendezgetik, az apró ruhákat hajtogatják, mossák stb.
Ha valaki nagyon lelkes, akkor pont ugyanezt csinálja a 9 hónapos meghitt várakozás összes napján, ennek ellenére mégis úgy tartják, hogy minél közelebb a baba érkezése, a kismama annál inkább belelendül a készülődésbe. Ismerős?
A cikk elején utaltunk rá, hogy a szülés megindulásának biztos jeleként szinte csak egy dolgot emlegethetünk, méghozzá a gyakori méhösszehúzódásokat. Amikor a fájások rendszeresen, 10 percenként minimum 3 alkalommal jelentkeznek, akkor eljött az indulás ideje! Természetesen ez még önmagában nem azt jelenti, hogy korábban nem mehetsz be a szülészetre – mi több –, a legjobb, hogyha már akkor útnak indulsz, amikor azt még Te a legbiztonságosabbnak érzed! A lényeg, hogy ekkorra már mindenképp legyen összeállítva a kórházi csomagod, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni!
Korábban már biztosan megfordult a fejedben, hogy miért csak a méhösszehúzódásokat tekintjük a szülés biztos jelének, miközben a legtöbben a magzatvíz elfolyását tartják annak. Való igaz, a magzatvíz szintén a szülés előtti utolsó pillanatokra hívja fel a figyelmet, ám közel sem biztos, hogy bő sugárral, és a fájások előtt távozik.
Van, hogy a szülési folyamat már jóval korábban megkezdődik, minthogy a magzatvíz elfolyna, de emellett az is gyakori, hogy csak szivárog. Vagy azért, mert a baba feje elzárja a szülőcsatornát, vagy mert a burokrepedés kisebb mértékű. Bizonyos esetekben pedig burokrepesztésre is szükség van (azaz a szülés beindítására), így nem érdemes kizárólag a magzatvíz elfolyására alapozni a szülés beindulásának felismerését.
Emberenként változó, hogy ki és milyen körülmények között érzi magát komfortosan, amikor a gyermekét várja. Néhány kismama a lehető legtovább szeretne otthon maradni és relaxálni, míg mások inkább úgy döntenek, hogy az első adandó alkalommal fogják a kórházi csomagjukat és elindulnak a szülészeti osztályra. Ha inkább az előbbi típusba tartozol, legyél folyamatos kontaktban az orvosoddal! Bármi szokatlant tapasztalsz, azonnal keresd fel, hogy a véghajrá alatt mind a pocakodban lévő baba, mind Te biztonságban maradhass!