Libero_Recruitment_2021_8_bottle-feeding-baby_Desktop

Hónap 1

YOUR CHILD

A gyermek

Most, hogy csemetéd szétnézett a „kinti” világban, végre mer lazítani is egy kicsit. Ennek köszönhetően fokozatosan kezd a biztonságos, ismerős magzatpóztól eltérő testhelyzeteket felvenni, közben egyre bátrabban próbálgatva karja és lába izmait. Az is előfordulhat, hogy ici-pici kezecskéivel már a markolászást is kipróbálja. A kisbaba egyre nyitottabb a körülötte zajló eseményekre és mind gyakrabban van ébren. Az ébren töltött órák nagy részét pedig arra fordítja, hogy téged hallgasson és nézzen. Alaposan megfigyel közelről, hogy tanuljon tőled – és persze próbál minél többet megtudni a környezetéről is. Ebben az időszakban a baba már megtalálja a saját kezeit és rendszerint megbűvölten bámul rájuk. Most kezdi ugyanis felfedezni, hol végződik a teste és hol kezdődik a világ.  

YOU

Szülő

Hazudnánk, ha azt mondanánk, ez a hónap nem lesz megerőltető. Számodra, kedves kismama, sajátos kombinációja lesz az állandó alváshiánynak és a tested gyógyulásának. Ez a kettő így együtt igazán nem könnyű. Ráadásul az apukának is meg kell szoknia egy egészen új helyzetet, miközben nyilván ő sem alszik eleget. Mást nem mondhatunk: egyszerűen túl kell élni ezt az időszakot – a következő hónapra túljuttok a nehezén! Ugye, milyen meglepő, mennyire gyorsan telik a nap egy kisbabával? Ha napi egy dolgot sikerül befejezned – például elmenni a zöldségeshez, a tisztítóba vagy csak egyszerűen lezuhanyozni –, már sokat végeztél. Ennyi most pont elég is. Teljesen rendben van, ha otthon maradtok – minden nap és minden éjjel. Gondolj bele, milyen jó lesz: tudni fogod minden tévésorozat vetítési időpontját…! A viccet félretéve viszont egészen biztos, hogy sok időt fogsz tölteni a kanapén ülve, a gyermekedet tartva a karodban. Csak nyugodtan: élvezd ki az anyaság minden pillanatát! Minél többet csinálod, annál jobb leszel benne. Az egészen pici babák és újdonsült szüleik általában rengeteg örömet találnak ebben a lelassult, meghitt, ücsörgős életformában – nem mellesleg pedig sokat megtudhatnak a gyermekükről és viszont. Ez az, amit most tennetek kell, semmi más.