Az öt év alatti gyerekek általában még nem állnak készen arra, hogy formális instrukciókra reagáljanak. Ezért jobb, ha nem erőlteted az írást egy kisebb gyereknél, ha a lurkó magától nem érdeklődik iránta. Ráér később is! Viszont gondoskodj róla, hogy a kicsi lásson írni téged és dicsérd meg minden írással és olvasással kapcsolatos próbálkozását.
Gyermeked íráskészségét megalapozhatod a motoros képességek fejlesztésével és a kicsi érdeklődésének felébresztésével. Ötleteink a következők:
Étterem otthon
Tervezzétek meg együtt a vacsorát az étlappal együtt. Írjátok le a lakoma minden egyes fogását, a kicsi pedig illusztrálja azokat. Ezután olvassátok fel közösen, mi szerepel az étlapon és meséljétek el hozzá azt is, mi látható a képeken – így a gyermek magabiztosan „felolvassa” majd vacsoraidőben is a családnak, mint egy pincér.
Kifestők
Rakj a gyerek elé érdekes kifestőket és mutasd meg neki, hogyan kell a vonalakon belül maradni. Ez kitűnően fejleszti a kicsi motoros képességeit. Amikor aztán eljön az írástanulás ideje, a sokat kifestőző gyerek könnyebben formálja majd a betűket.
Készítsetek útinaplót!
Készítsetek könyveket a családi kirándulásokról, egy-egy érdekes napról vagy a nyaralásról. Gyűjtsetek képeslapokat, katalógusokat és ragasszátok a saját készítésű fotók mellé őket. Legyen a könyvben helye a gyerkőc által talált kincseknek, pl. a kagylóknak és madártollaknak, és persze írjátok bele a könyvbe az utazások történetét is. Ez nagyszerű alkalom arra, hogy megmutasd csemetédnek, hogy milyen élvezetes az írást emlékek és ötletek rögzítésére használni.
Ez itt a testem!
Készíts fényképeket gyermekedről és címkézzétek fel közösen a kicsi testrészeit.
Tapintókönyv házilag
Készítsetek könyvet különféle, érdekes textúrájú anyagokról. Kerülhet bele például dörzspapír, ruhaanyag, mókás pukkanós fólia, hullámpapír vagy műanyag szatyor. Mindegyikből vágjatok ki egy darabkát és írjátok a minta alá pár szóval, milyen a tapintása.
close
Írásra készen
Gyermeked motoros készségeinek fejlesztésével és érdeklődésének felkeltésével könnyedén, észrevétlenül lefektetheted az írástanulás alapjait.