Essity6530_Desktop

Üdvözlünk a cappuccino világában!

Három hónapnyi begubózást követően végre készen álltok gyermekeddel, hogy egy új, világra nyitottabb korszak vegye kezdetét.

Nem tudjuk elégszer ismételni: gyermekednek nagyjából három hónapra van szüksége ahhoz, hogy megszokja a méhen kívüli életet. Az pedig, hogy a szülők megismerjék gyermeküket, szintén körülbelül ennyi időt vesz igénybe.

Rendszerint ez az időszak sok-sok meghitt, összebújós ücsörgéssel jár. Ezért az első három hónapban jó, ha nem fogadtok túl sok látogatót (ha pedig már ott vannak, segítsenek rajtad: például készíthetnek neked egy finom teát), helyette pihenjetek sokat (ragadd meg az alkalmat, ha a gyerek alszik), táplálkozz egészségesen és silabizáld ki végre az összes funkciót a tévé távirányítóján. Ez az első lépés a szülővé válás felé vezető úton.

Végül aztán eljön az a nap is, amikor már nem a szemét levitele tűnik a fő feladatnak, és csábító lehetőség a babával kicsit kimozdulni a négy fal közül. Még akkor is, ha ijesztőnek tűnik a mozgólépcsőn manőverezés a babakocsival.

Komoly ambíciók

Kiderült számodra, hogy a szülési szabadság mégsem kimondottan vakáció, ahogy képzelted? Amikor végre módod lesz felújítani a lakást, tartani a kapcsolatot a kollégákkal, egy hét alatt leadni az összes túlsúlyt, amit felszedtél a terhesség alatt, kertészkedni, be- vagy kicsomagolni végre a dobozokat… Lehetséges, hogy – sok újdonsült szülőhöz hasonlóan – gondolatban már te is beirattad szemed fényét úszótanfolyamra, zeneórára és játszócsoportba is. Hát igen, sokan hatalmas ambíciókkal mennek neki a gyesnek...

A legtöbb döntést a baba hozza

Könnyű elfelejteni, hogy a szülési szabadság alatt az időd felett teljes egészében a kisbaba hangulatai és szükségletei uralkodnak. Egyes napokon például a kis diktátor egyfolytában azt akarja, hogy cipeld körbe-körbe. Nem nehéz az ilyesmiken felhúzni magadat, hiszen menet közben rájössz, hogy a gyerek semmibe veszi aznapi terveidet! Na igen, beleestél a legtipikusabb csapdába: úgy tervezted a napodat, mintha szabadságon lennél, pedig szülési szabadság és szabadság ég és föld!

Ahelyett, hogy azon dühöngenél, mennyi mindenre nincs időd, inkább ne törekedj annyi mindenre. Tényleg azt szeretnéd, hogy ez az időszak kárpitok válogatásával és egyéb felújítási munkálatokkal teljen? Nem jobb, ha ezzel vársz egy kicsit? Hiszen a gyereked csak egyszer ilyen kicsi…

Mindent mértékkel

A nagyratörő tervek helyett inkább fordítsd olyasmire a szabadidődet, ami élvezetes és jót tesz testednek és lelkednek egyaránt. Menjetek sétálni, bújjatok össze és aludjatok a gyerekkel. A „szabadidődben” pedig olvass, nézd meg azt a filmet, amit már olyan régóta szerettél volna és relaxálj egy csésze kávé mellett. Használd ki, amit a nap hoz – légy spontán! Ne legyen előre elkészített időbeosztásod!

Ne feledd, hogy amit ma megtehetsz, akár holnap is megteheted, ahogyan a porcicák sem szaladnak el, és ha elég sokáig vársz, előbb-utóbb jön valaki, aki bekapcsolja helyetted a mosógépet.

Szóval a frusztráló dolgok helyett inkább csevegj egy jót az életről, a gyerekekről és hasonló témákról – olyasmikről, amelyek tényleg egy jó kávé mellé illenek. Idővel persze fokozatosan visszatérnek majd a régi témák is: alváshiány és étkezési szokások helyett ismét a munkáról és a kapcsolatokról fogsz csacsogni. Ez pedig már valószínűleg az az időszak lesz, amikor visszatérhetsz korábbi világodba.

Az idő olyan, de olyan gyorsan telik… – ebben az egyben minden gyesről visszatért szülő egyetért. Ezért a legbölcsebb dolog, amit tehetsz, hogy kihasználod minden percét!

Oszd meg a cikket