A legszórakoztatóbb játék egy barát
Ebben a korban a gyerekek inkább egymás mellett játszanak, semmint egymással – azaz: egyelőre nem túl szociálisak. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem játszanak más gyerekekkel – éppen ellenkezőleg. Csakhogy inkább játékszernek tekintik még őket. Mindeközben pedig játszótársaik ételeit és játékait közös tulajdonnak tekintik, ezért bátran el is veszik tőlük.
Mi fog történni? Pillants az idővonalra és megtudod!